Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

A Prince of Persia játék nekem örökké a kétdimenziós kis vacakolást fogja jelenteni a mozgó platókon a felbukkanó tövises csapdák felett. Persze, hiszen nagyjából ez volt az első játék, amivel számítógépen játszottam. Az újabb, háromdimenziós pc-s átültetésekre már csak legyintettem, de a Disney-féle filmadaptációnak is adtam egy esélyt. Hiba volt. Hogy miként lehetne egy szóval jellemezni a Perzsia hercege: Az idő homokja című sivatagi showt? Aladdin Assassin's Creedet játszik. Ez pedig semmi eredetit nem sejtet, csupán annyit, hogy az álerkölcsös stúdió némi fejlődő tendencia után visszazuhan az agyhalott korszakba.

Címkék: kritika prince of persia

Az előzetesek és filmrészletek után egy több, mint négy perces összeállításban kaphatunk képet a Magyarországon május 20-án mozikba kerülő Perzsia hercege - Az idő homokja (Prince of Persia: The Sands of Time) történetéről, a forgatással járó kihívásokról és a kaszkadőrmutatványok megvalósításáról. A színészek pedig élményeikről mesélnek, köztük Jake Gyllenhaal, aki kemény edzésnek vetette alá magát az akciójelenetek és a szerep kedvéért, az idő homokjának tőrét rejtegető Tamina hercegnő, akit Gemma Arterton formál meg, és a gonosz Nizam képében megjelenő Ben Kingsley. A Donnie Brascót és egy Harry Potter-filmet és is maga mögött tudó rendező, Mike Newell, valamint a Karib-tenger kalózai jellegű kaland koncepcióját magával hozó producer, Jerry Bruckheimer is megszólalnak.

Címkék: prince of persia

Öt új jelenet bukkant fel a heteken belül mozikba kerülő Perzsia hercege - Az idő homokja (Prince of Persia The Sands of Time) című videojátékadaptációból, köztük egy olyan jelenet, amelyben a címszereplő Jake Gyllenhaal, azaz Dastan herceg egy homoklavinán találja magát miután aktivál egy csapdát. Az is kiderül hogyan működik az időt manipuláló tőr, és hogy a herceg mennyire nem bízhat meg a Gemma Arterton által megformált Tamina hercegnőben, akivel közösen kell biztonságba helyezniük a hatalmas pusztításra képes eszközt. A harmadik videóban a tőr után kutató gonosz Nizamot alakító Ben Kingsley-t is láthatjuk, az ötödik, struccversenyen játszódó jelenetben pedig Alfred Molina is feltűnik. A film május 28-án mutatkozik be az Egyesült Államokban, azonban a magyar nézők már egy héttel korábban, május 20-ától megtekinthetik a mozikban.

Címkék: prince of persia

Május végén érkezik meg a mozivásznakra a videojáték adaptáció Perzsia hercege: Az idő homokja (Prince of Persia: The Sands of Time), így az előzetesek után most TV-reklámokkal és kulisszák mögötti összeállításokkal próbálják felhívni a figyelmet Mike Newell rendező és Jerry Bruckheimer kalandfilmjére. A történet szerint Dastan herceg kénytelen szövetségre lépni riválisával, Tamina hercegnővel, hogy együtt védjék meg az idő homokjának tőrét, amely ha rossz kezekbe kerül, elpusztítjatja a világot. Dastan szerepében Jake Gyllenhaalt  láthatjuk, majd Taminát pedig Gemma Arterton alakítja. A tőrre vágyó gonosz Nizamot Ben Kingsley formálja meg, és feltűnik a filmben Alfred Molina is. Perzsia hercege Magyarországra már május 20-án ellátogat, azonban csak május 28-án érkezik meg az amerikai mozikba, ahol Carrie Bradshow-val, azaz a Szex és New York második részével kell megküzdenie, ami a 2008-as első rész váratlan sikerét tekintve, nem is annyira egyszerű feladat.

Címkék: prince of persia

A vasárnap este lezajlott Super Bowl hagyományosan az év egyik legjelentősebb nézettséggel bíró televíziós eseményének számít, így a filmstúdiók is kihasználják a lehetőséget, hogy közelgő filmjeikre hívják fel a nézők figyelmét. Néhány napja már láthattuk három sokak által várt film TV-reklámját, most pedig további négy videót tekinthetünk meg, amelyek mind az amerikai focidöntő televíziós közvetítése közben kerültek a képernyőre. Ezek között a Farkasember, az Alice Csodaországban, a Perzsa hercege: Az idő homokja és a Jennifer Lopez főszereplésével készült romantikus vígjáték, a The Back-up Plan egy-egy félperces kedvcsinálóját találhatjuk meg.

Címkék: trailer prince of persia alice in wonderland wolfman

A fehér ruhás emberke épp elteszi szablyáját, mellyel az útját álló turbános katonát győzte le könnyedén, ám az első lépés után beszakad alatta a padlózat, és egy sok méter mély csapdába zuhan, melynek alján kiálló, szúrós tüskék merednek. Hősünk véres véget ér ezen a ponton, és monoton közel-keleti hangzású midi-dallamok tépik szét az idegrendszerünk. Game over! A fenti képet gyakran vizionálhatta a játékkedvelő nép a kilencvenes évek eleje felé, ez volt a Prince of Persia című mászkálós kalandjáték. Jöttek a folytatások, amik kevésbé voltak sikeresek, majd idén jött el az idő, hogy egy bátor stúdió a megfilmesítéssel próbálkozzon. A Walt Disney és Jerry Bruckheimer producer összeállt újra a Karib-tenger kalózai trilógia után, és együtt hozzák el nekünk a Prince of Persia: The Sands of Time című filmet. Egyéb részletek a továbbiakban.

Címkék: trailer prince of persia

Megérkezett gyermekkorunk kedvencének, a Prince of Persiának az első két posztere az élőszereplős filmadaptáció kapcsán. A Prince of Persia: The Sands of Time Dastan herceg kalandjait követi nyomon, aki szövetkezik egy rivális hercegnővel, Taminával, hogy együtt megállítsák a dühös, gonosz uralkodót, Nizamot, aki egy világot elpusztító homokvihart szeretne zúdítani a földgolyóra. A főbb szerepekben Jake Gyllenhaalt, Gemma Artertont, valamint a nagyszerű Ben Kingsley-t és Alfredo Molinát láthatjuk. Alant pedig a két posztert, plusz egészen friss extraként Ben Kingsley csillogó szemét, mint Nizam uralkodó a comingsoon.net-ről.

Címkék: hírek hamarosan prince of persia