Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Mint mindannyian emlékezhetünk rá, a Trauma című mentős dráma első évadának nyolcadik epizódjában nagyon erős magyar jelenlét volt, hiszen a teljes rész egy hajón mulatozó násznép balul elsült estéjét mutatta be. Ennek apropóján kerestem meg Katona Zsoltot, aki a frissen esküdött házaspár egyik tagját alakította. Gőgh Szilvia után ismét megismerkedhetünk egy PhD-vel rendelkező kalandos magyar életével, megpróbáltatásaival, és egy híres amerikai sorozatba való kerülésével.

Címkék: interjú

Pár napja olvashattuk a Los Angeles Times-ban Geoff Boucher James Cameronnal folytatott beszélgetésének első részét, amelynek témája a rendező decemberben mozikba érkező Avatar című filmje. Most megjelent az interjú második része, amiben James Cameron arról beszél, hogy milyen korábbi filmek és klasszikus történetek ihlették az Avatart, valamint, hogy hogyan látja a mai filmek esetében a látványtechnika és a történetmesélés közötti viszonyt. Az is kiderül, hogy Cameron úgy érzi, hogy még az általuk kezdetben kitűzött célokat is túltejesítették a film technikai megvalósítása terén.

Címkék: interjú avatar

Néhány héttel ezelőtt, a mindenki által ismert rendezvényen, a Comic-Con-on az L.A. Times egyik riporterének sikerült kikérdeznie a sztárrendezőt, Peter Jackson-t az idegenekről, hobbitokról, illetve a Hollywood-i adaptációkról és remake-ekről. Az interjú a San Diego-i expót volt hivatott reklámozni, és az L.A. Times oldalán tették az olvasóközönség számára elérhetővé.

Címkék: interjú district 9

Geoff Boucher a Los Angeles Times riportere James Cameronnal készített interjút az decemberben mozikba érkező Avatarról. A Hero Complex címen futó három részes interjú első fejezetében Cameron arról beszél, hogy kihívást jelent számukra, hogy az Avatar közeledtére felhívják a nagyközönség figyelmét. Nem lesz egyszerű dolguk, mivel ez az idegen bolgyón játszódó sci-fi film nem egy már létező franchise tagja, így egy teljesen új márkanevet kell teremteniük maguknak.

Címkék: interjú avatar

Comic-Conon Scott Huver a Collider blogtól néhány másik riporterrel együtt, egy kerekasztal beszélgetés keretében meginterjúvolta a Twilight Saga filmjeinek két főszereplőjét. A Bellát alakító Kristen Stewartot és a farkas képében is megjelenő Jacobot, azaz Taylor Lautnert. Leginkább a novemberben mozikba érkező New Moonról fagatták őket, és arról is, hogy mit szólnak a rajongókhoz és a Twilight jelenséghez.

Címkék: interjú twilight

A 32 éves ausztrál színész, aki csak most fog berobbanni a köztudatba, a Terminator Salvation egy sajtó rendezvényén válaszolt a jövőbeli filmjeivel kapcsolatos kérdésekre is. Beszélt az Avatarról és a jövő év elején mozikba kerülő Clash of The Titans-ról is és felfedi, hogy milyen meglepő módon csöppent a színészet világába.

Címkék: interjú avatar terminator titánok harca