Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

spidey_1.jpgA blog utoljára 2010-ben frissült. Most, akár a hamvak közt magához térő főnix, úgy folytatódik a menet. Marc Webb rebootjával, amelyben Andrew Garfield és Emma Stone egymásba habarodik, mi pedig a mozi kényelmesnek még jóindulattal sem nevezhető székébe süppedve fogjuk a fejünket: ez mi volt? A 3D dübörög, Gwen Stacy lábait kitűnően hangsúlyozza a csizma-fehérköpeny kombó, mégis valami hiányzik. A nagy hatalom nagy felelősséggel jár? Az lehet, de akkor Hollywoodot is el kéne számoltatni ezért a húzásért. Mégpedig jó keményen.

Címkék: kritika pókember

Az év harmincötödik hétvégéje, a nyári időszak végén viszonylag csendesen, egy horror és egy gengszerfilm közepes sikerével, és az Avatar szerény visszatérével zajlott le az amerikai mozikban, az összbevétel pedig 8%-kal maradt el a tavalyi év azonos időszakához képest. A toplista élén The Last Exorcism című horror végzett, amelyben egy pap megengedi egy dokumentumfilmes csoportnak, hogy rögzíthessék ultolsó ördögűzését. A film film máris megtízszerezte mindössze 1,8 millió dolláros költségvetését, így kisebb léptékben hasonló ívet járhat be, mint a tavaly ősszel büdzséjét világszerte tizenhárom-ezerszeresen visszahozó Paranormal Activity.

Címkék: box office

Antal Nimród, magyar filmrendező a közepesre sikerült A szállítmány után nagyobb fába vágta fejszéjét, és nem kisebb név felügyelte munkáját, mint Robert Rodriguez. A feladat nem volt egyszerű, a legendás Ragadozóknak kellett visszaadni a kétezres évek Alienekkel való mutálódásban megcsorbult hírnevüket. Antal, mondhatni sikeresen helyt állt, hiszen az elé lerakott, olykor butácska és sablonos forgatókönyvből kihozta a maximumot, így a Ragadozók egy élvezhető, többnyire mozgalmas, és ami a legfontosabb, predator-szerű akciófilm lett. Akik a '87-es eredetin nőttek fel, azoknak legalábbis biztosan tetszeni fog a visszatérő, vállról indítható plazmaágyú okozta sérülések változatos armadája.

Címkék: kritika predators

2010 harmincnegyedik hétvégéjén szokatlanul sok kisebb költségvetésű produkció debütált egyszerre, ám egyikük sem hordozott magában jelentős potenciált, a hétvége összbevétele pedig két százalékkal csökkent tavalyhoz képest. Így könnyedén tarthatta meg vezető pozícióját a 80-as évek akciófilmjeit idéző The Expandables, amely az ezt megelőző héten került az amerikai mozikba. Az új indulók közül a Twilight-filmeket parodizáló Vampires Suck című vígjáték került ki győztesen. A Scary Movie sorozat alkotópárosának 20 millió dollárból leforgatott filmje 12,2 milliót hozott a hétvégén, amellyel a toplista második helyét szerezhette meg. A paródia ugyanakkor nem pénteken, hanem már szerdán debütált, 4 millió dolláros eredménnyel, így az amerikai összbevétele vasárnapra már elérte a 18,6 milliót.A páros korábbi filmjeinek teljesítményéből ítélve azonban nem valószínű. hogy átlépné az 50 milliós küszöböt.

Várhatóan valamikor a jövő év elején érkezik meg a mozikba Brad Anderson, A gépész és a Transsiberian rendezőjének apokaliptikus thrillere, a Vanishing on 7th Street, amelynek hosszan tartó titkolózás után most tették közzé az első előzetesét. A film egy maréknyi túlélőre koncentrál, akik egy olyan világra ébrednek, amelyből a népesség jelentős része nyom nélkül eltűnt. A nappal éjszakává változik, az árnyékok között pedig rejtélyes, rémisztő alakok tűnnek fel, így a fény jelenti az egyetlen reményt a megmenekülésre. A főszerepekben Hayden Christensent, Thandie Newtont és John Leguizamót láthatjuk majd. A filmet az idei Torontói Filmfesztivál "Midnight Madness" szekciójában mutatják be először, de szélesebb közönség csak 2011-ben láthatja majd a mozikban.

Címkék: horror trailer

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb filmstúdiója, a Paramount augusztus 21-én rejtélyes szereplőválogatást tart, amelynek keretében egy meg nem nevezett filmhez keresnek főszereplőket. A 13-14 év közötti gyerekeknek szóló felhívás a honlapjukon is olvasható. A fiataloktól nem várják el, hogy komoly színészi múlttal rendelkezzenek, azonban a szerep megköveteli a jó humorérzéket, ami nagy valószínűséggel egy vígjátékra utal. A lány esetében a "természetes szépséget" keresik, míg a fiúnak magasnak és "jóképűnek" kell lennie. Természetesen legalább az egyik szülőnek is el kell kísérnie a reménybeli színészpalántákat, akiknek le kell adniuk egy telefonszámmal ellátott képet is, és maguknak kell biztosítaniuk az ételt és italt az esetenként több órásra rugó várakozás idejére.

Kockázatos utat választottak a tengerparton játszódó, háromdimenziós horror film, a Piranha 3D alkotói. Egy víz alatti földrengés utat nyit egy ősi piranha faj megmaradt populációja előtt, akik vérest terrort indítanak a közelben strandolók ellen. A reklámok egy ultra véres, esetenként ijesztő horrort ígérnek, ugyanakkor azt is egyértelművé teszik, hogy a film nem veszi túl komolyan magát. A közös filmélmény komikus mivolta bevonzhatja a baráti társaságokat, de könnyen eshet abba a csapdába, hogy a nézők csak egy rossz másodvonalbeli kis költségvetésű horrorként tekintsenek rá. Erre rácáfolva, a megvalósítás viszont valamelyest túl mutat a B- vagy éppen ZS-kategóriás alkotásoktól megszokott színvonalon, szintúgy mint a színészgárda, amelynek többek között Richard Dreyfuss, Whing Rhames, Eli Roth, Jerry O'Connell, Elisabeth Shue és Christopher Lloyd is része. Erről a kettősségről ad tanúbizonyságot az a három rövid részlet és a különböző közönségrétegekre hangolt TV-reklámok, amelyek az elmúlt napokban bukkantak fel. A filmet ezen a hétvégén mutatják be az amerikai mozik, a magyarországi premier időpontjáról azonban mgé nem született döntés.

Címkék: horror humor trailer

Késő ősz folyamán két olyan kisebb költségvetésű sci-fi is érkezik a mozikba, amelyek egy-egy lehetséges földön kívüli invázióról szólnak. A Monsters című filmben a NASA egyik visszatérő űrszondája hat évvel ezelőtt csapódott a földbe Mexikóban, egy idegen létformát behurcolva. Hamarosan különös lények lepték el Közép-Amerika egy részét, majd ott elszaporodva teljesen birtokba vették az elnéptelenedett területet. Egy újságíró megkeresi főnöke elveszett lányát és a fertőzött területet átszelve, megpróbálja őt eljuttatni az amerikai határhoz. A film a brit Garreth Edwards író-rendező első mozifilmje, amely láthatóan arra a már kihaló félben lévő technikára épít, hogy a szörnyek maguk legtöbbször nem láthatók, viszont annál inkább nyomasztó és félelmetes a jelenlétük. A forgalmazó vélhetően a District 9 sikerére szeretne építeni, a Neill Blomkamp sikerfilmjére emlékeztető, "táblás" reklámkampánnyal.

Címkék: trailer hamarosan district 9

A megannyi mára már kultikussá vált horrorfilm rendezője, Wes Craven, akinek munkái alapján az elmúlt néhány év során folymatosan érkeztek a remake-ek, néhány éve már nem forgatott horror filmet. Most viszont, még a jövőre érkező Sikoly 4 előtt, a My Soul To Take című filmmel tér vissza a műfajhoz, amelynek forgatókönyvét is ő maga jegyzi. A történetben egy 16 éve halottnak hitt sorozatgyilkos kísérti a békés kisváros lakóit. A városka fiataljai közül heten a gyilkos halálának feltételezett napján születtek, így felmerül bennük a gyanú, hogy valamelyikük a pszichopata reinkarnációja, és lelke egyikükben született újjá. A történet főszereplője Adam, vagyis "Bug", akiről kiderül, hogy a gyilkos gyermeke lehet, és talán tudat alatt ő maga hajtja végre a véres kivégzéseket. A fiatalokból álló szereplőgárdát Max Thieriot vezeti, akit a Jumperben és a Chloe című thrillerben is láthattunk korábban, mellettük pedig Frank Grillo is feltűnik. A film, amelynek most érkezett meg az első előzetese, október 8-án debütál az amerikai mozikban, ahol a horror filmeknél régóta megfigyelhető trendnek megfelelően sztereoszkopikus, háromdimenziós formátumban is elérhető lesz.

Címkék: horror trailer

Renée Zellweger Bradley Cooperrel az oldalán száll szembe a gonosszal , egy kislány megmentésének érdekében, a Case 39 című természetfeletti thrillerben. A tavaly kritikai és pénzügyi bukásnak bizonyuló Pandorum rendezője, Christian Alvart jegyzi a filmet, amely több mint egy éve készült el, és 2009-ben a világ néhány országában már bemutatták a mozik, sőt Védtelen gyermek címmel idén augusztus 6-án DVD-permier keretében már Magyarországon is megjelent. Az Egyesült Államokban azonban most mégis megpróbálkoznak a horror mozis forgalmazásával, október 1-jétől. Ehhez kapcsolódóan egy új előzetest és két filmrészleteket is közzétettek, hogy a megszokott módon próbálják meg felkelteni az érdeklődést a film iránt. Zwellweger egy szociális munkást alakít, aki megment és magához vesz egy kislányt, akit megpróbálnak megölni a szülei. Azonban arra nem számít,hogy természetfeletti erők is dolgoznak a háttérben. A színésznő és a barátját megformáló Bradley Cooper mellett feltűnik még a filmben Ian McShane és Callum Keith Rennie is.

Címkék: horror trailer

Novemberben debütál az amerikai mozikban Doug Liman, A Bourne-rejtély és Mr. és Mrs. Smith rendezőjének politikai thrillerje, a Fair Game, amely Joseph Wilson életrajzi könyvének adaptációja. Naomi Watts és Sean Penn alakítják azt a házaspárt, akik politikai célpontokká válnak miután a diplomata férj, Joseph Wilson felfedi a sajtó előtt, hogy az Egyesült Államok a tömegpusztító fegyverekről szóló hamis jelentésekre hivatkozva támadta meg Irakot. Amit ekkor azonban még senki sem tud, hogy a feleség, Valerie Plame egy CIA ügynök, akinek küldetése szintén Irakhoz kapcsolódik. A kormányzat a sajtó figyelmének elterelése érdekében nyilvánosságra hozza Valerie ügynök státuszát, így veszélybe sodorva annak iraki kapcsolattartóit, férje becsületét és családja jövőjét. A filmet már bemutatták a májusi Cannes-i filmfesztiválon is, és az ősz folyamán számos európai országban is a mozikba kerül mielőtt november 5-én limitált számú filmszínházban az Egyesült Államokban is megjelenik.

Címkék: trailer

Karácsonykor érkezik a mozikba a 2000-es Apádra ütök (Meet The Parents) és a 2004-es Vejedre ütök (Meet The Fockers) folytatása, a Little Fockers. A Ben Stiller által alakított Greg Fockernek időközben gyermekei is születtek, így apósa, a Robert De Niro által megformált Jack Byrnes fel akarja készíteni vejét az ezzel járó felelősségre, és igazi "god-Fockert" faragni belőle. Stiller és De Niro mellett Owen Wilson és Barbra Sreisand is visszatérnek, valamint ezúttal csatlakoznak hozzájuk Jessica Alba, Harvey Keitel és Laura Dern is. Eredetileg a korábban Bernie Fockert alakító Dustin Hoffman is részt vett volna a filmben, ő azonban elégedetlen volt a forgatókönyvvel és az sem tetszett neki, hogy a széria korábbi rendezőjét, Jay Roach-ot az Amerikai Pite direktora, Paul Weitz váltotta le. A Little Fockers új nemzetközi előzetese a generációkra fókuszál, és nemcsak a Keresztapa trilógiára, hanem a '75-ös A cápára is tesz némi utalást. A vígjáték december 22-én debütál az Egyesült Államokban, a magyar mozikban pedig 23-ától vetítik majd.

Címkék: humor trailer

Joaquin Phoenix az egyelőre utolsó, 2008-as Két szerető (Two Lovers) című filmje után jelentette be, hogy visszavonul a színészettől és a jövőben hip-hop énekesként, illetve rapperként kívánja folytatni karrierjét. Eddig nem ért el nagy sikereket, hiszen csekély közönségét nem annyira zenei tehetsége, inkább kínos pálfordulása érdekli. A közvélemény előtt azóta sem ismert, hogy a korábban két Oscar-díjra is jelölt színész miért hozta meg ezt a döntést, hiszen színészi pályafutása ha nem is ívelt töretlenül felfelé, nem kerülték el a szerepajánlatok. Phoenix sógora, Casey Affleck, akinek karrierje éppen az elmúlt időszakban kezdett fellendülni, úgy döntött, hogy I'm Still Here címmel dokumentumfilmet forgat a hóbortos színész átlényegüléséről vagy éppen leépüléséről. Az azonban még nem teljesen egyértelmű, hogy a film mennyire csúszik át az áldokumentumfilm kategóriájába, egyesek pedig még azt sem tartják kizártnak, hogy az egész egy nagyívű átverés, avagy "hoax", ami mögött Affleck és Phoenix áll. A film első előzetesében a leginkább a Battlestar Galacticából ismert Edward James Olmos osztja meg gondolatait a lassan feledésbe merülő illetve a sajtóban már csak újdonsült különcségével szereplő színésszel. A 108 perces alkotás szeptember 10-én, limitált terjesztés keretein belül kerül a mozikba az Egyesült Államokban.

Címkék: trailer

Megérkezett Darren Aronofsky legújabb filmjének előzetese. A balett világában játszódó Black Swant, azaz Fekete hattyút, ősz végén mutatják be az amerikai mozik.  A Rekviem egy álomért és A pankrátor rendezője ismét a függőség, paranoia és szakmai elkötelezettség árnyoldalát veszi górcső alá a drámai thrillerben, amely A hattyúk tavának egy feldolgozásában a fehér és fekete hattyú kettős szerepéért küzdő két balerina, Nina és Lilly rivalizálásáról és feszült barátságáról szól. Natalie Portman alakítja a fehér hattyút tökéletes átléssel táncoló Ninát, aki nehezen birkózik meg a rá nehezedő nyomással, míg ellenlábasát, aki a fekete hattyút tudja érzékiebben eljátszani, Mila Kunis formálja meg. A balett rendezőjeként Vincent Casselt láthatjuk majd, a Ninát ösztökélő és mindenben támogató édesanyja, a visszavonult balerina szerepében pedig Barbara Hershey tűnik fel. A sokak szerint Oscar-esélyes film szeptember folyamán a Torontói Filmfesztivál illetve a Velencei Filmfesztivál programjában is szerepel majd, az Egyesült Államokban azonban csak december 1-jén debütál.

Címkék: trailer

2010 harmincharmadik hétvégéjén érkezett meg az amerikai mozikba a sokak által várt, a 80-as évek akciófilmjeinek hangulatát újraéleszteni szándékozó The Expendables. A nosztalgiázás úgy tűnik bevált, és a film 34,8 millió dollárral a toplista első helyén debütált a hétvégén. Sylvester Stallone filmje, ami többek között felvonultatja a régi idő hőseit, Dolph Lungrent és Bruce Willist, valamint a műfaj újkori képviselőit, Jet Li-t és Jason Stathamet, főként a férfiakat érdekelte, és a felmérések szerint a nézők többsége a 25 év feletti korosztályból került ki. Az Expendables sikeresebben nyitott, mint két hónappal ezelőtt a szintén nosztalgiázásnak szánt Szupercsapat, de éppen csak elmaradt a Becstelen Brigantyk tavalyi, 38 millió dolláros hétvégi eredményétől.

Címkék: box office