Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Az amerikai rendezők szövetsége, a Directors Guild of America tegnap adta át az év szerintük legjobb rendezőjének járó díjat, a DGA Awardot. Az elismerést Kathryn Bigelow vehette át A bombák földje (The Hurt Locker) című filmjéért, így ő az első nő, aki nyert a DGA ezen kategóriájában. Ezúttal a másik fő esélyesnek tartott James Cameron maradt alul az Avatarral, aki a Golden Globe-on átvehette a legjobb rendezőnek és legjobb filmnek járó díjat is, annak ellenére hogy a sajtó már ott is Bigelow győzelmére számított.

Címkék: hírek díjátadó

Megérkezett a The Losers című akcióvígjáték első előzetese, amelynek története a DC Comics képregénysorozatán alapul. A forgatókönyvet A királyság és a Hancock rendezője, Peter Berg írta meg, a hosszú múltra visszatekintő képregény modern kori, Vertigo sorozatban megjelent számai alapján. Egy amerikai különleges alakulat a bolíviai dzsungelben hajt végre egy titkos küldetést, ám kiderül, hogy csapdába csalták őket, és egy belső ellenség, akit csak Max néven ismernek szervezett ellenük merényletet. A csapat tagjait halottnak hiszik, ők azonban bosszúra készülve visszatérnek, időközben pedig csatlakozik hozzájuk a titokzatos Aisha, akit saját céljai vezérelnek. A teljes inkognitóban dolgozó társaság együtt próbál meg leszámolni Max-szel, aki egy új világháború kirobbantására készül. A főszerepekben többek között Jeffrey Dean Morgant, Zoë Saldanát, és Chris Evans-t láthatjuk majd, a halálukat kívánó főellenséget pedig Jason Patric formálja meg. A film az Egyesült Államokban április 23-án kerül a mozikba.

Címkék: trailer

Hamarosan megérkezik a mozikba Martin Scorsese első játékfilmje a 2006-ban a legjobb film és rendező Oscar-díját is elnyerő A Tégla (The Departed) óta. A Shutter Island, amely hazánkban Viharsziget címmel fog bemutatkozni Dennis Lehane 2003-as regényének adaptációja, amelyben két rendőrbíró egy szigeten működő elmegyógyintézethez utazik, hogy egy eltűnt beteg után nyomozzanak. A thriller eredetileg már tavaly októberben megjelent volna de a stúdió végül a halasztás mellett döntött, így a Shutter Island most február 19-én érkezik meg az amerikai mozikba, Magyarországon pedig március 4-től lesz látható. A korábbi előzetesek után, most új képek bukkantak fel a filmből.

Címkék: hamarosan viharsziget

Amióta a hír felröppent, hogy Antal Nimród Armored (Szállítmány) címen krimit rendezhet Hollywoodban, nagy figyelemmel vártuk mit visz a vászonra. Úgyhogy, amint lehetett egyből elugrottunk a moziba, hogy saját szemünkkel láthassuk, mire lett képes a legújabb -számos, világszerte ismert arcot felvonulatató- opus megalkotásával.

Címkék: kritika

A Disney szomorú döntésének értelmében lehúzza a rolót a Miramax Films L.A-ben és New Yorkban található irodája, ezzel pedig majdnem 100 ember veszíti el munkahelyét. Van ebben valami irónia, hiszen a késő '80-as évektől a stúdió gondozásában és felügyelete alatt működő cégnek köszönhetjük számos indie film keletkezését, és ugye tekintve, hogy a Sundance Festival mindig nagy segítséget nyújtott a stílus képviselőinek - lényegében itt kaptak először nyilvánosságot -, igencsak övön aluli ütés lehet ez sokaknak. Hat nagyszerű film állt talonban, többek közt a The Tempest és a Sam Worthington és Keira Knightley főszerereplésével készülő The Night című alkotás.

Címkék: hírek

A Transformers című popcorn filmből ismert Shia LaBeouf főszereplésével érkezik a mozik vásznaira a tavasz folyamán a Wall Street: Money Never Sleeps című film, mely a klasszikus, ugyanezzel a címkével megáldott alkotás folytatása lesz, melynek története egy fiatal bankár megpróbáltatásait dolgozza fel. Arról van szó ugyanis, hogy a pénzes és jogi világ akkor sem volt éppen patyolattiszta, így el is kél a fiatalembernek egy öreg róka segítsége. Szerencsére kéznél van Gekko, alias Michael Douglas, aki próbálja kihúzni Moore-t a csávából. Természetesen van főgonoszunk is, így a pénzes világ cárját, Bretton Jamest kell majd legyőzniük hőseinknek az Oliver Stone által rendezett, április 23-án debütáló filmben.

Címkék: trailer

Az én korosztályom gyermekkorának meghatározó élménye a Disney rajzfilmek (szigorúan csak a bűbájos Nils Holgersson után) voltak. Abban a korszakban nőttünk fel, amikor a kilencvenes években évről évre jelentek meg az újabbnál újabb rajzolt Walt Disney mesék. Az Oroszlánkirály sikere óta viszont képtelen volt a stúdió reprodukálni bármi megközelítő eredményt is, aztán meg jöttek a kétezres évek, és a számítógépes animációk érája. Ezzel egy időben a hagyományos kézzel rajzolt filmek szép lassan teljesen eltűntek. A Disney azonban a megannyi 3d-s animáció mellett azt a bátor húzást hozta meg, hogy megpróbálja megmutatni a gyerekeknek, hogy milyen is volt a régi klasszikus "egészestés" Disney-rajzfilm. A hercegnő és a béka a maga jó és rossz tulajdonságaival tökéletesen ellátta a rá bízott feladatot, és még azt is megtapasztalhattuk, hogy a Disney-nél is képesek haladni a korral.

Címkék: kritika animáció oscar 2010

Divat azt emlegetni, hogy a horrorfilmek műfaja kihalóban van, de a Sorority Row című alkotást látva és bizony  kőkeményen és halált nem megvető bátorsággal végigszenvedve mégis elgondolkozhatunk ennek mély és velős igazságtartalmán, ugyanis nagyon régen nem képesek arra az alkotók, hogy értékes, tanulságos és egyben ijesztő történetet tudjanak a nézőközönség asztalára tálalni. Ehelyett a jól beváltnak hitt receptet próbálják erőltetni ahelyett, hogy a [REC] vonalán haladnának, így a jó nő és itt a gyilkos, hol a gyilkos problémakört újból és újból bemutatva próbálnak minket is a túlvilágra hajszolni. A Zs-kategória tehát újfent virágzását éri, ennek tekintetében pedig itt lenne az ideje, hogy a Hollywood-ban trónoló álomgyárosok egy csöppet megálljanak és elgondolkozzanak.

Címkék: kritika horror

Mindössze hat hétre volt szüksége az Avatarnak ahhoz, hogy megdöntse minden idők legnagyobb bevételét. A The Hollywood Reporter információi szerint immáron a Pandora bolygón játszódó film áll a box office listák összbevételt tartalmazó listáinak élén. James Cameron pedig elmondhatja magáról, hogy saját magánál is jobbat és erősebbet alkotott, hiszen önmaga korábbi rekordját sikerült felülmúlnia, mivel a korábbi éllovas a szerencsétlenül járt óriáshajó történetét feldolgozó Titanic volt.

Címkék: hírek avatar

Eredetileg ugye Avatar néven reklámozták M. Night Shyamalan legújabb filmjét, amely saját forgatókönyv alapján, de korántsem eredeti ötletből készül, hiszen a The Last Airbender című alkotás tulajdonképpen egy animációs sorozat feldolgozása. A történet szerint a négy őselem népe békében élt egymás mellett, míg egy napon a Tűz csatlósai háborút nem indítottak a többiek ellen. A jóslatok szerint azonban eljön majd a megmentő, az utolsó léghajlító, aki békét hoz a világra. A Yahoo! jóvoltából tekinthetünk meg alább két posztert, a tüzes oldalon Dev Patellel, a szellősebbik képen pedig Noah Ringer látható. Az első előzetesről egyelőre két információ látott napvilágot, ugrás után ezek is elolvashatók.

Címkék: hírek léghajlító

Terry Gilliam neve mindenki számára ismerősen kell hangzania, aki hallott már a legendás Monty Python társaságról, avagy a Gyalog galoppról, a Brian életéről, vagy az Élet értelméről. Ő volt általában ezen bolydult agyszülemények szellemi atyja, azaz írója és rendezője. A nem túl termékeny művész újabb produkcióval készült el azonban, mely nem más, mint egy egészen vidám színeket felvonultató fantáziavilág bemutatása a párhuzamos szürke hétköznapi komorságban. A The Imaginarium of Doctor Parnassus, avagy Doktor Parnassus és a képzelet birodalma egy tragikus hír következményeképpen is előtérbe került, ezen film forgatása alatt hunyt el Heath Ledger, így ez az utolsó szerepe a poszthumusz Oscar-díjjal jutalmazott színésznek.

Címkék: kritika the imaginarium of doctor parnassus oscar 2010

Az év negyedik hétvégéjén az Avatar ismét könnyedén megtartotta első heléyt az amerikai bevételi toplistán, 36 millió dollárral, amely csaknem duplája a második helyezett eredményének. A film hatodik hete szerepel vezető pozícióban, amire nem volt példa a szintén James Cameron által rendezett Titanic óta. A film 552,8 milliós amerikai összbevételével lehagyta 2008 legnagyobb sikerét, A sötét lovagot, és Cameron már csak önmagával versenyzik a mindenkori bevételi toplista első helyéért. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az Avatarnak végül sikerül megelőznie a Titanic-ot, hiszen nemzetközi összbevétele csaknem 1,83 milliárd dollárnál jár, így később a 2 milliárdos határ sem lehet elérhetetlen.

Címkék: box office

süti beállítások módosítása