Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Antal Nimród, magyar filmrendező a közepesre sikerült A szállítmány után nagyobb fába vágta fejszéjét, és nem kisebb név felügyelte munkáját, mint Robert Rodriguez. A feladat nem volt egyszerű, a legendás Ragadozóknak kellett visszaadni a kétezres évek Alienekkel való mutálódásban megcsorbult hírnevüket. Antal, mondhatni sikeresen helyt állt, hiszen az elé lerakott, olykor butácska és sablonos forgatókönyvből kihozta a maximumot, így a Ragadozók egy élvezhető, többnyire mozgalmas, és ami a legfontosabb, predator-szerű akciófilm lett. Akik a '87-es eredetin nőttek fel, azoknak legalábbis biztosan tetszeni fog a visszatérő, vállról indítható plazmaágyú okozta sérülések változatos armadája.

Címkék: kritika predators

2010 harmincnegyedik hétvégéjén szokatlanul sok kisebb költségvetésű produkció debütált egyszerre, ám egyikük sem hordozott magában jelentős potenciált, a hétvége összbevétele pedig két százalékkal csökkent tavalyhoz képest. Így könnyedén tarthatta meg vezető pozícióját a 80-as évek akciófilmjeit idéző The Expandables, amely az ezt megelőző héten került az amerikai mozikba. Az új indulók közül a Twilight-filmeket parodizáló Vampires Suck című vígjáték került ki győztesen. A Scary Movie sorozat alkotópárosának 20 millió dollárból leforgatott filmje 12,2 milliót hozott a hétvégén, amellyel a toplista második helyét szerezhette meg. A paródia ugyanakkor nem pénteken, hanem már szerdán debütált, 4 millió dolláros eredménnyel, így az amerikai összbevétele vasárnapra már elérte a 18,6 milliót.A páros korábbi filmjeinek teljesítményéből ítélve azonban nem valószínű. hogy átlépné az 50 milliós küszöböt.

süti beállítások módosítása