Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Az év huszonkettedik hétvégéjén az amerikai mozikban folytatódott az a tendencia, hogy az új filmek gyenge eredményükkel képtelen az élre törni egy-egy korábban bemutatott film kitartó sikere miatt. Ezúttal egyszerre két nagyobb költségvetésű, régóta várt film is alulmaradt a Shrek negyedik részével szemben, amely pedig az előző héten a vártnál gyengébben debütált. A Sex and The City 2, azaz a Szex és New York című televíziós sorozat filmes adaptációjának második része a toplista második helyét sikerült csak megszereznie 32,1 millió dolláros hétvégi bevételével. Igaz a filmet már csütörtökön bemutatták, így amerikai összbevétele eddig 46,3 millión áll, de ez így is elmarad a 2008-ban bemutatott első rész 57 millió dolláros eredményétől. A felmérések szerint a nézők 90%-a nő volt, és 54%-uk 35 év alatti.

A Jake Gyllenhaal, Gemma Arterton és Ben Kingsley főszereplésével készült Prince of Persia: The Sands of Time is kevés sikert aratott, és csak a harmadik pozícióig jutott. A videojáték-adaptáció, amelyet a magyar mozik már múlthét óta, Perzsia hercege - Az idő homokja címmel vetítenek, csak 30,2 millió dollárt hozott. Ez a film 200 millió költségvetését tekintve egyelőre nem sejtet jót, a rossz kritikák pedig ronthatják a kalandfilm hosszabb távú esélyeit. Így Jerry Bruckheimernek, A Karib-tenger kalózai trilógia sikeres producerének lehet, hogy ezúttal negatív mérleggel kell majd szembesülnie.

A korábbi bemutatól közül meglepetésre ismét a Shrek Forever After végzett az élen, amit Magyarországon július 8-tól, Shrek a vége, fuss el véle címmel láthatunk majd. A DreamWorks Animation úgy tűnik az Így neveld a sárkányodat mintáját követi, amely csalódást keltő eredménnyel nyitott, a később hetek során azonban nagy sikerré nőtte ki magát. Shrek negyedik kalandja 43,3 millió dollárral tartotta meg első helyét, amely a vártnál kevesebb, 38,8%-os visszaesést jelent. Így a 3D-ben is vetített animációs film amerikai összbevétele 133,1 milliót, ehhez a nemzetközi piacokról pedig egyelőre 26 millió dollár is társul. A Vasember folytatása, az Iron Man 2 ezen a hétvégén 16 millió dollárt hozott, miután nézettsége 39,2%-kal esett vissza. Ez ismét rosszabb eredmény, mint az előző film pályafutásának azonos időszakát tekintve, ugyanakkor amerikai összbevétele már valamivel nagyobb, mintegy 274,6 millió dollárra rúg. A film nemzetközileg sikeresebb elődjénél, hiszen ezekről a piacokról eddig összesen már további 276 millió dollárt szerzett.

Ridley Scott újabb történelmi drámája, a Russell Crowe és Cate Blanchett nevével fémjelzett Robin Hood a toplista ötödik helyéig csúszott vissza, miután 45%-os visszaesést szenvedett el. A becslések szerint 200 millió dolláros költségvetésű film ezen a hétvégén 10,3 millióval, 83 millió dollárra növelte amerikai összbevételét. Az európai gyökerű film azonban jóval sikeresebb az Egyesült Államokon kívüli területeken, ahonnan összesen 154,6 milliót hozott, így a film jóval sikeresebb lesz Ridley Scott előző hasonló próbálkozásánál, a 2005-ös Mennyei királyságnál, azonban a '91-es Kevin Costner főszereplésével készült adaptációt valószínűleg nem sikerül túlszárnyalnia.

 

Részletes hétvégi toplista
1 Shrek Forever After $43,345,000 -38.8% 4,367 +8 $9,926 $133,095,000
2 Sex and the City 2 $32,125,000 - 3,445 - $9,325 $46,333,000
3 Prince of Persia: The Sands of Time $30,170,000 - 3,646 - $8,275 $30,170,000
4 Iron Man 2 $16,035,000 -39.2% 3,804 -373 $4,215 $274,612,000
5 Robin Hood $10,305,000 -45.1% 3,373 -132 $3,055 $83,024,000
6 Letters to Juliet $5,900,000 -34.5% 2,825 -150 $2,088 $36,600,000
7 Just Wright $2,200,000 -48.7% 1,195 -636 $1,841 $18,197,000
8 Date Night $1,750,000 -39.9% 1,126 -743 $1,554 $93,447,000
9 MacGruber $1,477,000 -63.5% 2,546 -5 $580 $7,127,000
10 How to Train Your Dragon $1,025,000 -46.1% 825 -926 $1,242 $212,629,000

Táblázat balról jobbra: helyezés, cím, hétvégi bevétel, változás, mozik száma, összes bevétel
Forrás: Box Office Mojo

Címkék: box office

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr102043688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása