Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

M. Night Shyamalan, a Hatodik érzék, a Sebezhetetlen és a Jelek rendezője, július elején új filmmel jelentkezik, a népszerű amerikai rajzfilmsorozat, a The Last Airbender, vagyis Az utolsó léghajlító élőszereplős adaptációjával, amelyben a jég fogságából száz év után visszatérő Aangnak kell véget vetnie négy elem népe között dúló háborúnak, amit a tűz nemzettségének hódító szándékai fűtenek. A Paramount stúdió az év egyik legnézettebb televíziós eseményén, az amerikai Super Bowl-on is promótálta a filmet, az alábbi TV-reklám pedig a téli olimpia közvetítésének reklámszüneteiben kerül a képernyőkre, és a múltheti előzetes második feléhez hasonlóan szintén a harangkongás motívumára építkezik, valamint eddig még nem látott snitteket is tartalmaz.

Az Egyesült Államokban július 2-án debütáló film főszereplőjét, Aanget, a harcművészetekben is jártas, de a színészet terén kezdő, tizenkét éves Noah Ringer alakítja, ellenfelét pedig a Skins című brit televíziós sorozatban, de leginkább a Gettómilliomosban megismert Dev Patel formálja meg. Mellettük a víz nemzettségéből származó testvérpár szerepében feltűnik még a Twilight-filmek egyik mellékszereplője, Jackson Rathbone és a színészi szárnyait szintén csak most bontogató Nicola Peltz is.



 

Címkék: trailer léghajlító

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr131777918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása