Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Tíz évvel a The Boondock Saints után érkezik a film folytatása, a The Boondock Saints II: All Saints Day. A Bostonban tevékenykedő ír testvérek és apjuk visszatérnek, hogy vallásos meggyőződéssel írtsák tovább a gonosz, bűnös maffiát. Az első rész a mozikban nem aratott túl nagy sikert, de egyedi párbeszédei és hangulata miatt valamelyest később kultikus státuszba emelkedett. A második részt szintén a korábban bárpultosként dolgozó Troy Duffy jegyzi, aki a két filmen kívül még nem írt vagy rendezett mást. A MacManus testvérek szerepeiben visszatér Sean Patrick Flannery és Norman Reedus, apjukat pedig ismét Billy Connoly játssza. A gárdát ezúttal Julie Benz és Peter Fonda egészítik ki, valamint Sweeney MacArthur személyében feltűnik egy újabb szentnek álló testvér is. A filmet október 30-án mutatják be az amerikai mozik.

Címkék: trailer

Öt jelenet bukkant fel az Egyesült Államokban október 16-án mozikba kerülő The Road című posztapokaliptikus drámából. A Nem vénnek való vidék írójának, Cormac McCarthy-nak Pulitzer-díjas regényén alapuló filmben egy apa és fia rója a kihalt Észak-Amerikát, hogy eljussanak a tengerpartra, ahol reményeik szerint még van esélyük az életben maradásra. Az eredetileg tavaly novemberi premierre filmet a napokban mutatták be a Torontói filmfesztviálon. A vélemények már most megoszlanak az alkotásról. Főleg a főszereplő Viggo Mortensen és az ausztrál Kodi Smit-McPhee alakításaival és összjátékával kapcsolatban, és arról, hogy a rendező, John Hillcoat (The Proposition) mennyire tudta megteremteni a reménytelenül kihalt világ auráját és összetartani a filmet.

Címkék: the road

Tegnap végre Magyarországon is bemutatták a nyár nagyon várt föld alatti krimi-thrillerét, Tony Scott The Taking of Pelham 1 2 3 című alkotását. A film John Godey regényének történetén alapszik, ami 1974-ben Walter Matthau főszereplésével került vászonra, 1998-ban pedig Edward James Olmossal főszerepben láthattak a tévénézők. (Posztomban eltekintek a regény valamint a feldolgozásokkal való összehasonlítgatásoktól.)

Címkék: kritika

Néhány héttel ezelőtt napvilágot látott a hír, miszerint a Panasonicnak sikerült egy szerződést kicsikarnia az Avatar rendezőjétől, James Camerontól. Röviden összefoglalva arról van szó, hogy a rendező "emberei", pontosabban néhány mérnök ötleteket fog adni a cég 3D-s televízióinak fejlesztéséhez. A Panasonic emellett azt tervezi, hogy világszerte kisteherautókat fognak felvonultatni, bennük az Avatart reklámozó, speciális tévékkel. Így amellett, hogy a film nagyobb hírverést kap, a készülékek is ismertségre tehetnek szert.

Címkék: hírek avatar

A Wall Street Journal információi szerint a világ egyik legnagyobb videómegosztó portálja tárgyalásokat folytat néhány vezető stúdióval, azt remélve, hogy sikerül elérniük híres filmek online megosztását. Ezzel nyilvánvalóan a fizetős szekció szolgáltatásait próbálják bővíteni, mégis előrelépést jelenthet a filmkedvelők számára. A Youtube kapcsolatban áll a Lions Gate-el, az MGM-el, a Sony-val és a Warner Brothers-zel. A tervek szerint a filmek már azon a napon elérhetőek lesznek, amikor azok a Blu-Ray és a DVD adathordozókon megjelennek.

Címkék: hírek

Számos vállalkozó kedvű amatőr szerkesztő vágott feliratot a Bukás című film egy jelenete alá, melyben a Führer különböző okok miatt kiparancsolja az őt körülvevő emberek jelentős hányadát és féktelen őrjöngésbe kezd. Azt mondják, húsz évnek kell eltelnie ahhoz, hogy valamin nevetni tudjunk, így talán nem bűn, ha a hírhedt diktátor szájába adott nevetséges szavakon el-elmosolyodunk. A Screenrant csapatának köszönhetően így mi is megtekinthetjük ezt az egészen jól sikerült videót, melyben Hitler kiakad a Hollywood-i adaptációk tömegén, melyek a filmipart sújtják.

Címkék: humor

A Walt Disney Pictures bejelentette, hogy az 1982-es kultikus Tron adaptációja 2010. december 17-én fog a mozikban debütálni. Ugyanebben az időszakban lesz a Hupikék Törpikék 3D és a The Green Hornet című filmek bemutatója is. A Tron Legacy-t Joseph Kosinski rendezi, a főszerepekben pedig többek közt Jeff Bridgest, Garrett Hedlundot és Michael Sheent is láthatjuk.

Címkék: hírek tron legacy

Úgy tűnik, néha a legnagyobb sztárok, a legismertebb, legszebb színésznők számára is betelik az a bizonyos pohár. Számos gyerekként ismertté váló ember lesz mentális beteg, mivel a hirtelen jött hírnevet nem könnyű feldolgozni. A filmvilág számos olyan, néha már-már bizarrnak nevezhető esetet vonultatott fel, mint például Rowan Atkinson (Mr. Bean), aki annak ellenére, hogy korunk egyik legnagyobb nevettetője, manapság kórházból-kórházba jár a különféle lelki bajaival. Nem rég napvilágot látott interjúi alapján Megan Foxot, Hollywood egyik legszebb üdvöskéjét sem kerülte el a média nyomása miatti letargia.

Címkék: hírek

A College Humor nevű videós blog készített egy montázst a filmtörténelem elmúlt száz évéről, méghozzá a vizuális effektusok aspektusából. Ebben a rövidfilmben megtekinthetjük, miképpen fejlődött a technika a mintegy bő száz év alatt a film világában. 26 filmből láthatunk jeleneteket benne, kezdve az 1900-as Enchanted Drawingtól a 2008-as The Curious Case of Benjamin Buttonig. Lényegében az összes mérföldkőnek számító film feltűnik benne, mint például A Jurassic Park, A Vissza a jövőbe, vagy akár például a Mélység titka, és Terminator 2 is. Jó szórakozást.

Címkék: humor összeállítás

Az év kilencedik hónapjában meglehetősen sok filmet mutatnak be, amiről írtunk már, úgyhogy nyugodtan lehet szaladni mozikba, akár egynehány matekóra helyett is. Unalom az nem lesz, viszont sok jónak ígérkező film érkezik. A legjobban várt természetesen Shane Acker animációja, a 9, de több más mű is a premier sorsára jut. Ízelítőnek: Pandorum, Extract, The informant, Jennifer's body, Sorority Row, Surrogates. Részletesebben a továbbiakban.

Címkék: premier

Várakozásunk lassan tetőfokára hág, annak ellenére is, hogy fogalmumk sincs mikor mutatják be kishazánkban a Where The Wild Things Are-t. Maurice Sendak 1963-as klasszikusát már tíz évvel később is feldolgozták egy rövid animációs film erejéig, melyet maga a szerző írt és rajzolt, és angol nyelvű narrációval most meg is hallgathatunk. Az imdb alapján ez ugyan az 1988-as narráció, mivel Peter Schickele rémisztgeti a gyermekeket benne, ám ettől függetlenül egészen groteszk élményt nyújt mai szemmel nézve. A film iránti érdeklődést csak fokozza, hogy amint láthatjuk ez az eredeti történet, és hét perc alatt el lehet mesélni. Spike Jonze és csapata minimum másfél órában fogja ugyanezt megtenni, szóval ezért is várjuk nagyon, hogy milyen elemekkel egészítik ki. Let the WIIIIIIILLLLD rumpus start!

Címkék: animáció where the wild things are

Újabb adaptációról számolhatunk be, ugyanis Guy Ritchie fogja rendezni a "bad ass" Lobo kalandjait. A Variety információi szerint Madonna exe már le is szerződött a Warner Brothers stúdióval, a forgatás pedig a jövő év elején kezdődik majd. A történet Loboval, a legyőzhetetlen rosszfiúval foglalkozik majd, akinek feladata nem más, mint visszavigyen négy szökevényt a bolygójára. A "hős" mindent megtesz a sikerért, a cselekmény során még egy tini-lánnyal is szövetséget köt.

Címkék: hírek

Egyre többet tudhatunk meg erről, a Woody Harrelson és Kat Dennings főszereplésével készülő, Kanadában játszódó mozifilmről. A történet szerint Arthur Poppington egy egyedi stílusú szuperhőssé válik, akinek jelmeze izzasztó anyagokból készült, fején ostoba sisakot hord, legfőbb fegyvere pedig a limonádé. A Kick-Assal szemben, melyben tényleg egy hősről van szó, itt komolyan venni a filmet, felesleges. Defendor, a kétbalkezes "hős" december 12-én érkezik a mozikba.

Címkék: humor trailer

Stan és Pan, Lolka és Bolka, Beavis és Butthead. Valószínűleg mindenki számára ismerősek ezek a feledhetetlen párosok, azonban tagadhatatlan tény, hogy B&B-del kreténség terén senki sem kelhet versenyre. Nem rég temérdek információt kaphattunk az Extract című filmről, melyben többek közt olyan szupersztárok szerepelnek, mint Mila Kunis, Jason Bateman, vagy Ben Affleck. A stúdió egészen ötletes lépése nyomán megérkezett a szeptember 4-én érkező filmet promótáló legújabb videó, melyben Amerika talán legkultikusabb "párja" ajánlja és mutatja be számunkra az eszement vígjátékot.

Címkék: humor hamarosan

Ha a világ legjobb színészéről kérdeznénk a hozzáértő közönséget, valószínűleg számos ember nevezné meg Robert De Niro-t. Számos szuperprodukcióban játszott, többször szerepelt Al Pacino-val karöltve, életműve pedig már-már gigantikusnak nevezhető. Sokszínűségével, tehetségével mindig képes volt a mellette játszó sztárokat elhalványítani. Mára azonban az idő vasfoga őt is utolérte, és habár megöregedett meg nem tört. A mai napig vállal filmes szerepeket és rendre jó teljesítmény nyújtva példát mutat az ifjú, feltörekvő generációnak.

Címkék: a hét arca

süti beállítások módosítása