Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Az év utolsó napjára minket is elkapott a melankólikus, nosztalgikus hangulat, így úgy döntöttünk, hogy összeállítjuk az első évében járó blogunk top 15-ös listáját a saját kritikákban adott pontszámok alapján. Az összeállításban csak azok a filmek szerepelnek, amiket a magyar vásznakon 2009-ben mutattak be (amit pedig nem mutattak be, annál az amerikai premier a mérvadó). Kijelenthető, hogy a blog indulásakor bizony igen bőkezűen szórtuk ki a pontokat, utána már nagyobb lett a szigor. A lista azért szerintünk így is viszonylag helytálló, és mi is megdöbbentünk néha, hogy milyen filmek tudtak bekerülni, ugyanakkor teljesen jogosan. Ugrás után tehát megtekinthető a mi top15-ünk, és azt hiszem nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy legalább ilyen évet kívánunk filmek terén a 2010-es esztendőre is. Addig is mindenkinek lencsét és virslit!

Címkék: összeállítás

Nem is olyan régen láthattunk egy remek összeállítást, melyben az idén látott filmekről készített összevágott videó megtekintése alatt merenghettünk azon, hogy milyen nagy terítés volt 2009-ben a mozik asztalán. Ezúttal egy több mint hét perces alkotásban merülhetünk el ismét, melyben olyan filmekből láthatunk részleteket, mint a Where The Wild Things Are, a szomorkás Kalandpark, a szívbemarkoló (500) Days of Summer, vagy a teret és időt alapjaiban leromboló Időutazó felesége.

Címkék: összeállítás

Az elvont idiotizmusban mindig fölényesen jeleskedő Star Wars rajongók ismét lecsapnak, kétszer is. Ezúttal a Dagobah bolygó sáros, sötét, ijesztő posványába csábítanak minket egy jópofa videóval. Robbanások, fénykardozás, móka és kacagás a Dagobah-i Turisztikai Hivatal ajánlásával. Egy antireklám pedig egyenest Obi-Wantól a sivatagos Tatooine-on található Mos Eisley kapcsán. Ugrás után megtekinthető mindkét beágyazott klipp. Addig is ne feledjétek:

Endor? Go F**k yourself!

Címkék: humor

Megérkezett a második előzetese is a How to Train Your Dragon, azaz Így neveld a sárkányodat című Dreamworks 3D-s animációnak, de sajnos második blikkre sem tűnik lehengerlően érdekfeszítő mesének. A történet Cressida Cromwell 2003-as gyermekkönyvén alapult. Hiccup (aki magyarul a szemöldökfelvonósra sikerült Hablaty néven fut majd)  egy viking tinédzser, aki egy olyan korban él, ahol mindennaposak a falu nyájait és viskóit tizedelő sárkánytámadások, így az számít nagy és félelmetes viking harcosnak, aki képes megölni egy repülő bestiát. Hiccup ezzel ellentétben összebarátkozik eggyel, és így saját törzsének haragjával is meg kell küzdenie. A sárkány megjelenítése például kifejezetten az elkapkodott érzést kelti bennünk, leginkább úgy néz ki, mint valamilyen műanyag szárnyas gőte. A mese március végén érkezik hazánkba a filmszínházak vásznaira. Ugrás után megtekinthető az előzetes.

Címkék: trailer animáció

Hatalmas elismerésnek örvend külföldön a The Blind Side című alkotás, mely az USA-ban az év legnézettebb sportfilmje lett. Kicsi a valószínűsége annak, hogy kis hazánkban is be fog futni a dráma, ugyanis középpontjában az Európában kevéssé ismert amerikai foci és a játék szenvedélyes űzői állnak. Kemény, brutális sportágról beszélünk, melyben nincs helye bajtársiasságnak. Mint mindannyian tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt, így ebben a közel két órás történetben megismerhetjük egy melák pacák, Big Mike korántsem tündérmesébe illő kalandjait. A film igaz történeten alapszik.

Címkék: kritika oscar 2010

Jövőhéten érkezik meg az amerikai mozikba C. D. Payne azonos című, fekete humorú regényének adaptációja, a Youth In Revolt, amelyben a Michael Cera által megformált fiatal Nick Twisp, úgy dönt, hogy a maga sajátos módján rossz útra tér, hogy így imponáljon élete szerelmének. Nemrég jelent meg a film R-besorolású előzetese, amely szinte megegyezik a november végén debütált trailerrel, ugyanakkor hűebben mutatja be a szabadszájú és meghökkentő "kalandokba" keveredő főhőst. Most felbukkant két rövid jelenet is, amelyek Nick életébe engednek némi betekintést, aki nehezen viseli új lakótársukat, Jerryt, az élete szerelmének tartott Sheeni meghódításáért pedig végső elkeseredésében létrehozza másik énjét, a francia rossz fiút, Franois Dillingert, akit egy agresszív szociopataként jellemez. Cera és a Sheenit alakító Portia Doubleday mellett Steve Buscemi és Zach Galifianakis, Justin Long és Ray Liotta is feltűnik majd a filmben, ami január 8-án debütál az Egyesült Államokban.

Címkék: humor hamarosan

Be kell vallanunk, hogy sok film fogadtatása, későbbi nézőszáma, az azt firtató kritikák pozitív, vagy negatív hangvétele elsősorban a reklámon dől el. Mekkora óriásplakátokon promózzák az adott darabot, milyen trailerek előzik meg azt. Sok néző is az egy-két perces kedvcsinálók után dönti el, érdemes-e kifizetni a jegyet és esetleg utazgatni is a film megtekintéséért. A Yahoo! idén is összeszedte a 2009-ben legtöbbször végignézett előzetesek tízes listáját, mely ide kattintva megtekinthető. Némi gondolkozás után bárki eltalálhatja a listán szereplő filmeket, mégis van meglepetés is azért köztük. Alább megtekinthető a három dobogós.

Címkék: trailer összeállítás

Jövőre jelenik meg a világszerte, de főleg Japánban nagy népszerűségnek örvendő videojáték sorozat, a Tekken élőszereplős adaptációja. Az 1994-ben, árkád játék formájában útjára indult széria hat epizódja és kiegészítői azóta a konzolok világába is betörtek. A történetet '98-ban egyszer már feldolgozták egy animációs film keretében, most azonban amerikai-japán koprodukcióban, élőszereplős akciófilmet forgattak belőle. A főbb szereplők, nem meglepő módon, főleg a küzdősportok valamelyikében jártas színészek és kaszkadőrök közül kerülnek ki, japánok, britek és amerikaiak vegyesen, mint például Luke Gross, Cung Le, Gary Daniels, vagy akár a japán harcosként és maffiafőnökként gyakran látható Cary-Hiroyoki Tagawa. A film fiatal főszereplőjét, Jint, Jon Foo formálja meg, aki azért áll be a vérre menő bajnokságba, hogy az egyik résztvevővel megküzdve, megbosszulhassa anyja halálát. A film Japánban 2010. március 6-án kerül a mozikba, áprilisban pedig az Egyesült Királyságba is eljut, azonban várhatóan csak DVD formájában.

Címkék: japán

A nyár végének folyamán érkezett meg az Inception című futó thriller első előzetese, az elmúlt hetekben pedig két új posztere is felbukkant. Christopher Nolan következő filmjének premierje ugyan még messze van, most mégis egy újabb, ismét csak teaser jellegű trailerje jelent meg. Az alkotás történetéről még nem sokat tudni, de mostani kedvcsináló is arra utal, hogy a cselekmény a képzelet, illetve a gondolatok világában fog játszódni, ahol minden lehetséges, és legértékesebb dolog egy-egy eszme lehet. A főszerepben Leonardo DiCapriót láthatjuk, aki most először dolgozik együtt az író-rendezővel, mellette pedig számos más neves színész is feltűnik majd, köztük Marion Cotillard, Ellen Page, Cillian Murphy, Ken Watanabe, Joseph Gordon-Levitt és Michael Caine. A film 2010. július 16-án debütál az amerikai mozikban.

Címkék: trailer inception

Talán az első tinivígjáték, amit még anno VHS-ről láttam, a Forró rágógumi volt, mely vulgáris világszemléletével és kifejezésmódjával igencsak megrengette az akkori igencsak prűdnek mondható társadalmat. Aztán olyan klasszikusok jelentek meg, mint a sok részt megérő, és évről-évre gyengébb Amerikai Pite, valamint a különféle túrák. Gondolok itt a Cooltúrára, Eurotúrára, Szextúrára, és azóta Dunát lehetne fakasztani a különböző feelgood filmekből. Sablonpoénok tömkelege hangzik el ezekben, néhánynak pedig nagyobb a füstje, mint a lángja. Mi különbözteti meg a The Jerk Theory-t ezektől? Másfél óra szórakozás az ára, hogy megtudjuk.

Címkék: kritika humor

Az elmúlt hetekben remekül szerepelt James Cameron filmje a mozik vásznain, számos rajongót szerzett magának Pandora különleges világa, no persze rengeteg munka és idegeskedés után kaphattuk csak meg a korszakalkotónak nevezett alkotást. A rendező L.A. Timesnak adott interjúja alapján arra számíthatunk, hogy a második részben már a bolygót körülvevő világgal, környező galaxisokkal is közelebbről megismerkedhetünk. A továbbiakban olvasható a szakember szavainak szó szerinti idézete, illetve néhány spoileres részlet az esetleges Avatar 2 történetéről, és a szereplők további kalandjairól.

Címkék: hírek avatar

Az év utolsó hétvégéjén még egy nagy összecsapást tartohgatott az amerikai mozipénztáraknál. A kérdés az volt, hogy a friss bemutató, Guy Ritchie Sherlock Holmes-újraértelmezése, vagy James Cameron epikus, 3D-s alkotása kerekedik felül. A versenyből az utóbbi, az elmúlt héten bemutatott Avatar került ki győztesen. A film mindössze marginális, 1,8%-os csökkenés után 75,6 millió dolláros bevétellel zárta a hétvégét, amivel csaknem fél millióval előzte meg A sötét lovag eddig rekordnak számító második hétvégi eredményét. Az Avatar tíz nap alatt 212,3 millió dollárt hozott az amerikai mozikban, összbevétele globális szinten pedig meghaladta a 623 millió dollárt. A mozikban futó többi film is jól teljesített, így a nézők egyféle karácsonyi ajándékként, rekord összbevételű, 273 milliós hétvégével ajándékozták meg a hollywoodi stúdiókat.

Címkék: box office

Számos kisfilmet mutattunk már az elmúlt hónapok során, így könnyen kiderülhetett, hogy nem áll távol tőlünk ez a műfaj, ugyanis a legszkeptikusabb, legpörgőbb életmódot vezető emberek számára is megmutathatja a helyes utat, elgondolkoztathatja az alkalmi nézőket is. Így az év talán egy legnagyobb sikerű darabja, az Alma után ismét egy remek darab vár az olvasókra, ugyanis az idei Cannes Lions fesztiválon díjat nyert alkotás. Középpontjában bárki állhat, aki elhagyatottnak érzi magát, és már csak egy cseppnyi remény élteti. Abszolút feelgood rövidfilm, mely több mint 12 percen át gondolkoztat.

Címkék: kisfilm

A beteg agymenések sorozata nem ér véget, mára is jut egy humoros videó a Screenjunkies jóvoltából. Középpontjában a Muppet-baba Szezám utcai Elmo és Ricky Gervais színész áll, akit például a januári Golden Globe-on láthatunk, mint házigazda. Röviden a videó lényege: Elmo alvásproblémákkal küzd, ám szerencsére megjelenik az elképzelhetetlenül híres Ricky Gervais, aki a híresség-altató technikával szeretné szunnyadásra bírni az Elmoban pezsgő tüzet. Nos Elmo abszolút nem ismeri Ricky Gervais-t, de azért a színész rázendít egy N-betűs dalra, mivel az olyan lágy, andalító hang. Aztán meg...

Címkék: humor

Az IMDb, azaz a világ egyik legnagyobb internetes, filmekkel, sorozatokkal és színészekkel foglalkozó portálja készítette el legújabb összeállítását, melyen az elmúlt évtized legjobb alkotásait vonultatja fel, természetesen a nézők szavazatai alapján. Számos érdekesség figyelhető meg, például, hogy Cristopher Nolan az egyetlen rendező, akinek négynél is több műve található meg a felsorolt alkotások közt. Ezen kívül csupán három folytatásos film került fel a legjobbak közé, illetve láthatjuk, hogy James Cameron idén debütált filmje, a sokak által kritizált, de a többség szerint korszakalkotó Avatar máris az ötödik helyen trónol.

Címkék: összeállítás

süti beállítások módosítása