Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Varg Vikernes. Ez a név nem feltétlenül mond sokat a legtöbb embernek, legfeljebb a fémes muzsikát kedvelő szűkebb rétegnek, azonban ha azt írom, hogy Burzum, akkor talán már többen kezdik sejteni, hogy miről is lesz itt szó. Nos a fent említett úriember volt az, akit 21 év börtönbüntetésre ítéltek egy zenésztársa meggyilkolásáért. A mélyen sátánista hívőnek titulált Vikernes volt ugyanis az egyszemélyes Burzum zenekar megtestesítője. A norvég zenész életútjáról most film készül Hollywoodban Lord of Chaos címmel, ami igen érdekes és jól megfilmesíthető téma, csak van egy kis gond. A főszereplő a Twilightban nem túl meggyőző színészi alakítást nyújtó Jackson Rathbone lesz. Ajvé...

Kicsit részletesebben hát a történet: Varg (farkas) Vikernes, Kristian Vikernes néven született a norvégiai Bergen nyugodt, csendes városában, ám a sötét oldal felé kacsintgatott gyerekkorától fogva. Zenei pályafutását az oslói Euronymus művésznéven ismert zenész támogatta. Vikernes alapította a Burzumot, melyet egymaga csinált, ám a siker lényegében szinte elképesztő volt. Egyre több fiatal kezdett érdeklődni a death és black metal iránt, és fordult a sátánizmus felé. Norvégiában a kilencvenes évek elején mintegy 30 néhányszáz éves fatemplomot gyújtottak fel Lucifer norvég követői, a rendőrség pedig tehetetlenül állt az események előtt.

1993 augusztusában azonban Vikernes olyannyira összeveszett mentorával, Euronymus-szal, hogy egy társával közösen, több késszúrással megölte őt. A bíróság 21 évnyi börtönre ítélte a férfi meggyilkolásáért, valamint az oslói Fantoft-templom felgyújtásáért. (a '92-es Aske-Hamvak című Burzum album borítóján a leégett templom látható) Hűvösre kerülésével igazából csak elkezdődött az igazi legendája, lemezeit elkezdték kapkodni az emberek. Vikernes szélsőséges náci eszméket is vall, börtönbeli feljegyzéseiből kiderül, hogy célja a teljes norvégiai keresztény-zsidó réteget kitakarítani az országból, és visszatérni az ősi pogány hitre.

A készülő film Michael Moynihan és Didrik Søderlind azonos című könyvén alapul, és a japán Sono rendezi a filmet. A főszereplő Jackson Rathbone lesz, aki Jaspert alakította a Twilightban. A finoman szólva sem túl meggyőző színészi alakítás nyilván többekben is kételyt ébreszt, hogy alkalmas lesz-e Rathbone egy ilyen jellegű főszerepre, ugyanis ez egy nagyon komoly és súlyos társadalmi dráma lehetne, ha jól megcsinálják. Rathbone kvalitásai viszont sajnos valószínűleg nem elegendőek egy ilyen sötétlelkű, összetett karakter megformálásához. Ne legyen igazunk...
 

Címkék: hírek

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr361147068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.05.27. 21:43:16

ezeknek nem sok köze van a Sátánhoz

Vargnatt 2009.05.27. 22:16:31

Csak a félreértések elkerülése végett, Vikernes sosem volt sátánista, mindig is az északi pogányság híve volt. Persze a tudatlanoknak ez teljesen mindegy, ők így is, úgy is csak a gonoszt látják benne.

"Egyre több fiatal kezdett érdeklődni a death és black metal iránt, és fordult a sátánizmus felé."

Inkább úgy fogalmaznék, hogy egyre több embernek nyílt ki a szeme, és egyre kevesebben lettek áldozatai a keresztény járványnak. Ráadásul a death metal említése is téves, ugyanis a norvég Black Metal színteret pontosan az elamerikaiasodott death metal elleni lázadás hozta létre.

Euronymous pedig a legkevésbé sem volt a mentora, sem vallásilag, sem világnézetileg, sem zeneileg.

Moynihan és Soderlind meg két szenzációhajhász bohóc, akiknek lövésük nincs a valódi történésekről és a motivációkról, csak egyszerűen kaszálni akarnak a filmből.

Ennyit a hiteles tájékoztatásról.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2009.05.27. 22:26:46

@Vargnatt: Valójában ez bohóckodás. A Sátánt ezek az emberek nem ismerik. A Sátán röhög ezeken és közben tömegemberek milliárdjait csapja be, főleg a punnyadt posvánnyal amiben azok élnek.
Na persze nem hiszem, hogy te tudod hogy a Sátán milyen.

Trig 2009.05.27. 22:31:46

Nagy értelmiségi lehet ez a buzogányos-templom gyújtogatós művészlélek.

"Inkább úgy fogalmaznék, hogy egyre több embernek nyílt ki a szeme, és egyre kevesebben lettek áldozatai a keresztény járványnak"

Hujjuj.

"A Sátánt ezek az emberek nem ismerik. A Sátán röhög ezeken és közben tömegemberek milliárdjait csapja be, főleg a punnyadt posvánnyal amiben azok élnek."

Hujjujuj.

Vargnatt 2009.05.27. 22:34:05

@endike: Kissé sarkítva, de egyetértek. Nem, valóban nem ismerem a Sátánt, de meglátom a dolgokban. És Te ismered?

lamb79 2009.05.27. 22:36:55

nem kellene hollywoodnak ezt a témát kapirgálnia, azt hiszem a végeredmény elég gáz lenne. mi lenne belole, krimi szoke bombázókkal és idiótán viselkedo motorhead pólós majmokkal?

vargnatt@ egyetértek. az egyetlen dolog amit megjegyeznék az volna hogy euronymous a burzum felbukkanása kornyékén valamilyen szinten tényleg "mentora" volt vikernesnek, lásd a deathlike silence-nél megjelent elso pár lemez.

szeretem a burzumot habár néha kicsit fárasztó számomra a monotonítása. a hvyss lyset... albumot pont pár napja hallgattam, ennyi év után is benne van az az igazi északi pogány kereszténytagadó érzésvilág. vikernes szerintem az egyik legjobb torok (énekest inkább nem írnék) a norvég black metálban.
a mayhem teljesítménye ezzel szemben elég ingadozó, de náluk is vannak klasszikusok (dmds és wolf`s lair abyss).

Tyrannum · http://alfaomega.blog.hu 2009.05.27. 22:38:24

@Vargnatt: Az lehet, hogy ő mindig tagadta, hogy Sátánista lenne, és tény, hogy a Sátánista egy túl nagy gyűjtőfogalommá vált, de talán nem csodálod ha ezek után így "bélyegzik meg". Black metal, ősi pogány vallás mind szerepel a bejegyzésben.

lamb79 2009.05.27. 22:41:04

egy aránylag egész jó dokumentumfilm az ugyrol: satan rides the media 6 részben, angol felirattal.
www.youtube.com/watch?v=uzQJ4U8wsnI

Vargnatt 2009.05.27. 22:48:24

@Tyrannum: Igen, csak pont az ilyen pontatlanul megfogalmazott cikkek miatt terjed a hülyeség, ezért szeretek helyesbíteni.

@lamb79: Szerintem se kéne erről filmet csinálni. Ezt a témát csak elkúrni lehet. Bár korábban volt egy másik rendezőpáros (Audrey Ewell és Aaron Aites), akiknek nagy nehezen még Vargot is sikerült nyilatkozatra bírniuk az "Until the Light Takes Us" c. dokumentumfilmjükhöz, nem tudom, abból végül lett-e valami, de talán az egy nézhető alkotás lenne a témakörről.

Mentor alatt én olyan embert értek, aki valamilyen módon befolyásolja a 'tanítványainak' gondolkodásmódját. Szerintem ebben a tekintetben nem tekinthető annak, de ebben nem lehetek biztos, mert nem voltam ott és akkor.

Pacey · https://filmleltar.blog.hu/ 2009.05.27. 23:27:22

Hát ez a sátáni zene nekem kicsit olyan izé. Megvan a De Mysteriis Dom Sathanas, meg is hallgatom néha, de utána mindig le kell fujtani kis Enyával, nehogy fekete salakot herákoljak fel tőle aztán...

Pierre Batka 2009.05.27. 23:29:06

Turisas: a sátánizmus meg az ördögimádás két teljesen más dolog. Varg Vikernes valszeg az utóbbihoz tartozott. A sátánizmussal kapcsolatban nézz utána pl. Anton Szandor LaVey-nek (scythe.hu/anton-szandor-lavey), vagy egyátalán a sátánizmusnak (en.wikipedia.org/wiki/Satanism ; scythe.hu/mi-a-satanizmus). Röviden a sátánizmusnak kb annyi köze van Luciferhez, hogy kétkedéssel áll mindenhez.

Alhazred 2009.05.27. 23:38:12

a burzum zenéjét igazán fikázhatná már valaki.

2009.05.27. 23:42:27

Ezt a rakás marhaságot, amit a posztíró összehozott... De remélem Grishnackh hamar zenélni fog újra!

2009.05.28. 00:14:21

„keresztény járványnak”

hülyeség, nincs erőszakos térítés Norvégiában ill. legvallástalanabb országok egyike...

2009.05.28. 00:15:03

+ nagyon szépek a fatemplomaik. : )

bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.05.28. 00:20:45

sátánista... jajj.. Ha valaki nem hisz a keresztény/zsidó eredetmítosz fő karakterében az hogy hihet ugyanazon mitológia főgonoszában? (jó, endikén kívül ez mindenkinek triviális)
Mondjuk az vicces h eredetileg Christian volt a keresztneve és mikor kinyílott az értelme gyorsan Varg-ra cserélte :)

most pedig: Rundgang um die transzendentale Säule der Singularität.mp3

Pinainas 2009.05.28. 00:21:01

Remélem soha a büdös életbe nem jut eszébe több zenét csinálni. Egyébként ő maga ha nem is volt, a követői közt elég sok sátánista lehetett.

Vargnatt 2009.05.28. 00:21:20

@Bölcs Ész: Nem csak Norvégiára értettem, hanem globálisan. És nem is az erőszakos térítésre gondoltam, azt már ők sem tehetik meg, mint régen, de vannak kifinomultabb módszereik is arra, hogy tovább gördüljön a biznisz.

Egyébként a fatemplomaik tényleg szépek, építészeti szempontból mindenképp.

bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.05.28. 00:22:22

@Bölcs Ész: nem is a mostani helyzetről volt szó...

Vargnatt 2009.05.28. 00:25:28

@bs: Én is ezen a véleményen vagyok a Sátán létezésének szempontjából. Varg is írta, hogy az egész ördögimádós témát is csak a keresztények találták ki, hogy démonizálják a középkori emberek előtt a régi pogány isteneket. No meg kellett egy bűnbak is a rossz dolgok miatt.

bryan 2009.05.28. 00:40:20

http://www.matula.hu/zine/pag/20020116norveg.html
Ennek mindenképpen itt a helye. Ha nem is igaz, de mindenképp roppant szórakoztató. :)

bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.05.28. 00:41:50

@Vargnatt: azért volt elég zenekar aki erősen rájátszott a pocokgyilkos sátányista imidzs-re mer' az trendi...

Turisas · http://alfaomega.blog.hu 2009.05.28. 00:45:47

Egészen megdöbbent a poszt sikeressége... Vikernest sátánistaként emlegetik. Ő tagadja. Ja mert hogy tagadja, akkor az úgy van? Tébolyult elme... ennyi. Valamit tisztázzunk! Én magam is sok mindenben egyetértek az ősi északi pogány hittel, és hallgatok is e köré épülő zenéket. De azért nehogy már felmentsünk egy ilyen embert, aki építészeti műremekeket tett tönkre közvetve, vagy közvetlenül. (vallási ideológiát félretéve) Jártam Porvoo-ban, Finnországban. Egészen friss a dolog, ott is felégették a párszáz éves templomot. És higgyétek el, nem érdekel, hogy mi a különbség a sátánizmus és az ördögimádás között. Anyázni azt meg lehet, persze...

bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.05.28. 00:52:08

Varg kétségtelenül nem normális, de attól még nem lesz pl. scientológus :)
A templomokért tényleg kár.

Kukker2003 2009.05.28. 01:03:42

Ez az állat szabadon van. Felháborító. Vicc. Azok után amit művelt úgy élt a börtönben mint egy szanatóriumban,Ki-be járkált most meg végleg hazamegy.
Amit meg a hangszerekkel művelt azt azért elég merész zenének nevezni. Zajkeltés. Kiváncsiságból meghallgattam néhány 'alapművet' és szomorú lettem tőle. Pedig abban a mezőnyben vannak felsőligás zenészek is akik iszonyat nagy tudással rendelkeznek (halld Hellhamert a Jorn Lande lemezen) és itt meg bohóckodnak.

2009.05.28. 01:06:09

@Vargnatt: na jó, de a csóka meg Norvégiát akarja „felszabadítani”, nem a Földet. : )

2009.05.28. 01:07:29

@bs: hanem a mikori helyzetről van szó? 10 és 20 éve is kb. ugyanaz volt Norvégiában, mint most. : )

na zuzás!!! : EEE

vahurstar 2009.05.28. 01:09:12

jópofa srác, neki legalább vannak újító elképzelései, nem valami földhözragadt műmájer aktivista.

Vargnatt 2009.05.28. 01:13:12

@Kukker2003: A Burzumot, és általában a pszichedelikus black metal/ambient zenéket egyáltalán nem úgy kell hallgatni, mint általában a metalzenéket. Teljesen más felfogást, hozzáállást igényel.

Itt véletlenül sem a hagyományos értelemben vett zenészi teljesítmény a lényeg. Persze, én is tudom, hogy kőprimitív témák vannak benne, szeretem is néha eljátszani őket, de itt nem ez a lényeg.

Először nekem se jött be a Burzum, pont a monotonitás miatt, aztán jóval később esett csak le a dolog, Varg cikkeinek olvasgatása és a lemezek éjszaka történő odafigyelve hallgatása közben, hogy miért is alapmű a Hvis Lyset v. a Filosofem.

Ha valaki nem érzi ezt a zenét, az nem is fogja soha szeretni. Nem is kell eröltetni.

Vargnatt 2009.05.28. 01:19:54

@Bölcs Ész: De nem csak Norvégiában hallgatják, így nem csak ott terjedt az 'ige', amit közvetít.

És véletlenül sem 10-20 éves távlatról van szó, hanem 500-1000 évesről legalább. Középkor. Erőszakos hittérítés, mond valamit?

Norvégiában ennek jegyében rombolták porig a keresztények a régi viking szentélyeket, és állították helyükre azokat a fatemplomokat, amelyeket Varg és társai felgyújtottak, mintegy megkésett ősi primitív bosszúként.

Pinainas 2009.05.28. 01:33:12

Vargot az Ep-be!! :)

2009.05.28. 01:43:07

@Vargnatt: jó, de ez a csóka Norvégiát akarta megszabadítani, róla beszélek most, nem a követőiről és nem az egész világról, csókolom. : )

„És véletlenül sem 10-20 éves távlatról van szó, hanem 500-1000 évesről legalább. Középkor. Erőszakos hittérítés, mond valamit?”

Ismétlem még1x: Norvégiában az egyik legalacsonyabb a világon a vallásos emberek száma, Varg nélkül is kompenzálva van bőven az elmúlt 500-1000 év, szóval nyugi. : )

„Norvégiában ennek jegyében rombolták porig a keresztények a régi viking szentélyeket, és állították helyükre azokat a fatemplomokat, amelyeket Varg és társai felgyújtottak, mintegy megkésett ősi primitív bosszúként.”

van erről vmi (hiteles) forrásod? : )

*fucktore* (törölt) · http://hulyitodoboz.prae.hu/ 2009.05.28. 03:24:54

@Bölcs Ész: köcsög, szerinted erőszak nélkül tért meg a fél világ? ez mindenütt így működött.

bubuka_visszater (törölt) · http://facepalm.freeblog.hu/ 2009.05.28. 03:44:10

hmm, beugrott az István a Királyból Koppány jelenete. Ha jól emlékszem négy negyedes dallam.. :)

sHelf 2009.05.28. 08:01:45

ugy latszik ezek a norvegok mar csak ilyenek.

egy masik jeles kepviseloje az iparnak Gaahl, a hideg kirazott amikor a vele keszult riportot vegigneztem a Youtube-on:
www.youtube.com/watch?v=i4U33U_UyzQ

de azert meg nagyon erdekes volt, ajanlom :D

Akárki Akármit Mond 2009.05.28. 08:16:43

Sátánista vagy sem, embert ölt és felbecsülhetetlen kultúrális emlékeket pusztított, az ilyet még etetni sem kéne. Ő akart a társadalomtól elhatárolódni, de ahelyett hogy elvonult volna egy barlangba, ámokfutásba kezdett. Kivégezni és le van zárva az ügy.

gyz 2009.05.28. 08:23:50

ez az ürge az összes templomgyújtogatásával meg bunkósbotos idióta pózolásával sem annyira hülye, mint akik itt valamiféle mögöttes és mély értelmet akarnak neki tulajdonítani.

Bizony létezik olyan eset is, amikor azért nem ismeri fel az emberek többsége valamiben a művészetet, mert nincs benne.

Meg talán nem szerencsés gyilkosságot, szándékos gyújtogatást és eféle bűnöket relativizálni azért, mert volt valaha inkvizíció. Semmiféle ok-okozati viszony nincs köztük.

2009.05.28. 08:25:52

Valójában a black metal gyökereit nem kint, hanem bent a zenészek és rajongók lelkében kell keresni. Varg jó nagy botrányt csinált, de a szcéna nélküle is működne, mert az ilyen zenékre igény van és lesz is bárhogyan is fikázódik bárki is.

hatR 2009.05.28. 08:30:25

furcsa hogy "eurokremrol" senki nem akart filmet csinalni. vagy lesz belole is?

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.05.28. 08:45:33

Varg siman tebolyodott, mint mindenki, aki azt gondolja, hogy a jelenkorben bosszut allva meg lehet torolni a regmult serelmeit. Egyszeruen nincs ertelme.

Hogy o ekozben muemlekeket pusztit es embert ol, az a fokozatot mutatja - es orulhetunk hogy "csak" ennyit tett, akar fel is robbanthatott volna mise kozben egy templomot.

A satanizmus meg csak a keresztenyseg masik oldala. A pogany vallasokkal az egyhaz mosta ossze, hogy eroszakosan (nem csak fizikai eroszak letezik) terithessen.

ES AMI NAGYON FONTOS: NE KEVERJUK OSSZE A KERESZTENYSEGET A RAEPULT EROSZAKSZERVEZETTEL? AZ EGYHAZZAL!!!
A keresztenyseg egy tisztes, becsuletes, magasztos eszmeket hordozo vallas, amelyben magam is rengeteg peldaerteku tanitast leltem (peldaul amikor megjartam az egyik zarandokutat), az egyhaz pedig pedofil hatalomehes agitatorok es megtevesztett vagy naiv joszandeku emberek intezmenye, ahol a hit es a vallas kb. annyira reklamszoveg mint a magyar politikaban "az orszag erdeke".

captainpamfil 2009.05.28. 08:46:05

Nem teljesen idevág de az egyik kedvenc városi legendám:
Egyszer egy Black Sabbath koncert után "fanatikus" "sátánista" rajongók követték a zenekart a szállodájukig és az utcán gyertyás virrasztást tartottak. A Iommi-ék ezt megelégelve lementek hozzájuk elénekelték a Happy Birthsday to Yout majd elfújták a gyertyákat.

Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.05.28. 08:55:05

@sHelf:

"ugy latszik ezek a norvegok mar csak ilyenek.
egy masik jeles kepviseloje az iparnak Gaahl, a hideg kirazott amikor a vele keszult riportot vegigneztem a Youtube-on"

Lehet, h Bergenben van valami a levegőben, mert mindkét eszement onnan származik asszem...

Törcsi:Got_som'_weed? 2009.05.28. 08:56:31

egy aranyos IKEA polgár lett a pogány-nacionalista Vargból 16 év börtön alatt - legalábbis látszólag...

langologitarok.blog.hu/2009/05/25/varg_vikernes_szabad_ember

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.28. 09:05:44

én félek a sántától. szerintem aki a sátánnal bohóckodik, nem tudja, mivel húz ujjat...

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.28. 09:06:52

én félek a sátántól. aki ezzel bohóckodik, nem tudja, mivel húz ujjat..

mordizomadta 2009.05.28. 09:09:42

Azta... milyen lehet az elnyomás Norvégiában?
Pláne a keresztyén- zsidó elnyomás? Ráadásul asszem ott tulnyomórészt lutheránusok az emberek akik sokkal toleránsabbak mint pl a katolikusok...
Ez a faszi beteg...

nothing.at.all (törölt) 2009.05.28. 09:48:55

amúgy az ilyen embereknek mi baja?
nem volt gyerekszobájuk?

2009.05.28. 14:50:23

@*fucktore*: 1. apád a köcsög.

„szerinted erőszak nélkül tért meg a fél világ?”

2. sehol nem mondtam ilyet, csókolom. : )

„ez mindenütt így működött.”

3. nem mondod?!?!? : )

4. ill. ne nekem mond ezeket. kösz. : )

2009.05.28. 14:52:11

@*fucktore*: amúgy meg most erre az lenne a helyes válasz, hogy a keresztényeket vissza kell pogányosítani, vagy ki kell írtani, vagy mi? : )

2009.05.28. 15:09:05

most biztos sok neopogány ősmagyar ködevő felhorkan és bosszúra szomjazik ősapáik vére miatt, azt nekirohan a csuhásoknak. : )

2009.05.28. 15:11:48

@Úlfhéðinn: a Röyksopp is bergeni. : ) holt sátánista zene. : )

2009.05.28. 18:01:04

@0o0o: Én vagyok a Sátán, és igazad van.

Hajnal Anyácska 2016.10.24. 22:36:35

@Turisas: Egyetértek. Végre egy normális ember.
süti beállítások módosítása