Box Office Hírek Előzetesek Kritikák Filmzene Főoldal

Folytatván az idei Oscar-jelölt külföldi filmek mustráját, ezúttal a német Der Baader Meinhof Komplex (A Baader-Meinhof csoport) című filmet vesézzük ki, amely a hírhedt Vörös Hadsereg Frakció terrorista csoport  60-as évek végi, de főként korai 70-es évekbeli tetteiről szól. Az erősen szélsőbaloldali egyesülés történetét Uli Edel vitte filmre Stefan Aust nem-fikcionális bestsellere nyomán. Antikapitalista találkozó a továbbot követően!

A hatvanas évek végén egyre többen kezdtek tiltakozni a kizsákmányoló rendszerek ellen szerte a világon. A vietnami háború tette fel az i-re a pontot, amikor több ifjúsági mozgalom is kialakult. Míg Amerikában a  fűszagtól békés hippi kultúra eresztett gyökeret, addig Nyugat-Európában radikális anarchizmushoz erősen közeli szélsőbaloldali csoportok jelentek meg, mint például Nyugat-Németországban a Vörös Hadsereg Frakció. A csoport ténykedéséről tudni kell, hogy főként kormányépületek, bankok és amerikai hadi támaszpontok ellen követtek el merényleteket, robbantásokat, rablásokat. Céljuk a kapitalista rezsim irányába való gyűlöletkeltés volt, és a szemükben szinte totalitárius rendőrállam meggyengítése. A csoportra a kormány úgy tekintett, mint egyfajta neomarxista városi gerilla-alakulatra.

A kialakult VHF vezetői Andreas Baader, Gudrun Ensslin és ulrike Meinhof voltak. Baader volt az egyetlen, aki nem járt egyetemre közülük, Meinhof pedig sikeres és ünnepelt baloldali beállítottságú újságírónő volt, aki a forradalmi egyesület propagandistája, és kiáltványírója is volt egyben. A városi gerllákat vezetőik miatt többen Baader-Meinhof csoportnak kezdték hívni. A hetvenes évek elején a rendőrség aztán szép lassan elkapta egyesével a tagokat, így a vezetőik is börtönbe kerültek, ahol éhségsztrájkoltak az emberibb bánásmód miatt, és ahol éveket töltöttek el. Spoilerezni nem szeretnék, de akit érdekel megtekintheti a sorsuk alakulását a wikipedián is akár. Közszerepléseiket egyrészt félelem és gyűlölet, másrészt pedig üdvrivalgás és ováció fémjelezte, természetesen az emberek beállítottságától függően.

Uli Edel rendező és forgatókönyvíró alaposan ügyelt a részletekre, igyekezett mindent a történéseknek megfelelően megjeleníteni, amit nagyban elősegítettek az archív, korabeli televíziós bejátszások. Film közben az jutott eszembe, hogy ez az európai Milk is lehetne, azzal a különbséggel, hogy míg a tengerentúlon a melegek jogaiért harcolnak, addig itt egy teljes rendszer ellen kűzdenek a fiatalok. Andreas Baader Moritz Bleibtreu, Gudrun Ensslint Johanna Wokalek míg Ulrike Meinhofot Martina Gedeck játszotta. A dokumentmfilmes hangulatot nagyban segítette az ő hiteles és életszerű alakításaik.

A film tökéletesen mutatja be a hetvenes évek NSZK-ját, a nácizmus utáni időszak törékeny demokráciáját az új generáció politikailag túlfűtött világában. Hiteles, kegyetlen, elgondolkodtató, ugyanakkor valahogy mégis eléggé egyoldalú. Unikumnak számít ugyan, hogy egy hivatalosan államilag elismert terroristacsoport szemszögéből mutatják be a történetet, és ez a bátor vállalkozás mindenképpen piros pontot (no meg Oscar-jelölést) ér, azonban a film talán túlságosan egy politikai oldalra koncentrál, és a lakossági ellenreakciók is nyugodtan belefértek volna még, nem csak  szimpátiatüntetések.

 

Történet
80
79
IMDB logo 7,4
Rotten Tomatoes logo 77%
Alakítások
85
Rendezés
90
Látvány & hang
70
Zene
75
Összhatás
75

Címkék: kritika oscar 2009

A bejegyzés trackback címe:

https://alfaomega.blog.hu/api/trackback/id/tr781082058

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása