Gus Van Sant életrajzi drámáját nyolc Oscar-díjra jelölték idén. Ebből kettőt meg is nyert a legjobb forgatókönyv és legjobb férfi főszereplő kategóriákban. Sean Penn formálja meg az Egyesült Államok első jelentős tisztségbe megválasztott, nyíltan meleg politikusát, Harvey Milket. A Milk egyértelműen egy politikai kinyilatkoztatás, ugyanakkor lényegében a történelem egy szelete elevenedik meg a néző szemei előtt. Van Sant nem akarja ráerőltetni a nézőre a véleményét, de egyértelműen áll ki a tragikus sorsú Harvey Milk törekvései mellett.
Milket 40 éves kora körül kezdte el érdekelni a politika. 1972-ben költözött San Fransisco Castro nevű kerültébe. Itt megvett egy üzlethelyiséget, ahol fotóboltot üzemeltetett. A hely hamar a körzet melegjeinek kedvelt közéleti helyszínévé vált, később pedig politikai főhadiszállássá. Milk a helyi vezető testületbe szeretett volna bekerülni, háromszor is sikertelenül indult a helyi választásokon. Közben számos halálos fenyegetést kapott ambíciói miatt. Ennek ellenére nem adta fel és végül 1977-ben, negyedik kampánya után megválasztották. Milk a meleg egyenjogúság akkori példaképvé vált és megpróbálta szervezetté tenni, az olyan törvényjavaslatok elleni tiltakozást, mint a Proposition 6, ami a melegek bizonyos jogait korlátozta volna. Nehéz helyzetben volt, de szilárdan hitt az igazában. Sokat azonban nem tehetett, mivel karrierje csúcsán tragikus fordulat következett be, egy olyan helyről, amire talán még ő maga sem számított.
Élterajzi filmként, a címszereplő az alkotás lelke, így Sean Pennre többszörösen is nehéz feladat hárult. Nagyon érzékletesen és maxmiális hitelességgel alakítja a meleg politikust. Nem esik túlzásokba, a "ripacskodás" csapdájába, de ahol kell kellő energiával ragadja meg a szerepet. Minden pillanatban őszintén jelennek meg arcán karakterének motivációi és érzelmei.
A mellékszereplők támogató gárdája is remekül teljesít a hiteles légkör megteremtésében. James Franco, Emile Hirsch és Diego Luna mind nagyon különböző de fontos karaktereket formálnak meg Penn oldalán. A Milk poltikai ellenfelét, Dan White-ot alakító Josh Brolin nem kap olyan sok játékidőt, de mint a történet egyik legfontosabb eleme, a lehető legtöbbet kihozza az alakításából, hogy megértsük a szereplő motivációit, mégha azok valójában az indulatoktól kuszákká is váltak.
A film egy "láthatatlan", de ugyanolyan fontos és jól teljesítő szereplője Danny Elfman zenéje. Sosem tör az előtérbe, de minden egyes mozzanatot tökéletesen egészít ki, sokat téve a film atmoszférájának megteremtéséért. Felöleli Milk egész életútját, a vidámabb, reményteli kezdetektől, a viszontagságokon át, a szomorú végig.
A munkájáért Oscar-díjjal jutalmazott forgatókönyvíró Dustin Lance Black és a rendező Gus Van Sant nehéz feladat elé nézett, mivel a teljes korhűség és dokumentarizmus útját válaszották. Minden egyes filmbéli figura létezett, lényegében minden filmbéli történés így zajlott a valóságban, beleértve a szereplők magánéletét. A film rengeteg valódi, korabeli dokumentumfelvételt használ, tökéletesen vegyítve a forgatott anyaggal, így változtatva még dokumentumfilm jellegűbbé a filmet. Ennek egyik célja a hitelesség elérése mellett, nyilvánvalóan az, hogy a néző egy pillanatra se feledje, hogy amit lát az megtörtént, sőt így történt. Ennek megfelelően Van Sant sem sulykolja bele a filmbe saját véleményét, mert az a témaválasztásból, és magából az életútból kiviláglik. A néző tehát szembesül ezekkel a történelmi tényekkel, emberekkel, sorsokkal, nézetekkel és ideológiákkal, és maga dönthet, vonhatja le a tanulságot. Ami talán bárki számára vitathatatlan, hogy Milk nem ezt a sorsot érdemelte volna, de akaratlanul is a mártírjává vált annak az ügynek, amiért harcolt.